Gumi és felni webáruház

Rengeteg elismerést zsebeltek be idén a Nokian nyári gumik

Hihetetlen energiával és rengeteg újdonsággal nyitotta meg a 2015-ös esztendő a Nokian, akik több termékükkel is nagyot alkottak a nyári gumik piacán, így nem véletlen, hogy a finn gyártó egymás után zsebeli be az elismeréseket.

Nyeregben a Nokian Line SUV

Alighogy a tesztelők górcső alá tudták venni a Nokian újdonságát, avagy a Line SUV gumiabroncsot, az AutoBild Allroad magazin rögtön teszt-győztesnek hozta ki, ami egy roppant nagy elismerés a termék számára. Mindez különösen igaz annak fényében, hogy a lap 11 nyári SUV abroncsot tesztelt egy időben, a 215/65 R16 méretben, és így lehetett abszolút első a Nokian terméke – noha megosztott győzelemben. A kérdéses lap ugyanis a Nokian Line SUV mellett ugyanannyi pontot szavazott meg az idei esztendő másik slágertermékének, avagy a Goodyear Efficient Grip SUV gumiabroncsnak is, ezáltal ketten egyszerre a „példaértékű” kitüntetést kapták meg. Abszolút győztesnek azonban mégis a finn terméket tekinthetjük, ami az off-road teszteken például jobban teljesített, és a nedves tapadás területén is kiemelkedőbb eredményt tudott felmutatni, így összességében elmondható róla, hogy egy kiegyensúlyozott gumiabroncsról van szó, ami nedves útfelületen és nagy sebesség mellett is kitűnően tapad.

Tesztgyőzelmet aratott a Nokian zLine SUV is

A Line SUV mellett szintén kiemelkedő teljesítményt és eredményt ért el a teszteken a Nokian zLine SUV nyárigumi, aminek sikerült megnyernie a német Off Road magazin aktuális tesztjét, ezáltal egyedüli termékként elérte a kiemelkedően ajánlott minősítést. A gumiabroncs ultra nagy teljesítménye mellett különleges aramid oldalfal technológiával lett felvértezve, ezáltal sokkal tartósabb, és ellenállóbb a sérülésekkel szemben, kopásállósága pedig egyedülállónak tekinthető.

A magazin a tesztet egy Mercedes ML terepjárón végezte el 255/55 R18 méretben, és összesen kilenc abroncsot eresztettek egymásnak minden kategóriából. A tesztek során a Nokian zLine SUV érte el a legjobb eredményeket, miután nedves és száraz útfelületeken egyaránt kiemelkedően jól teljesített, méghozzá a magazin szerint nagyszerű kezelhetőség társaságában. Ezen felül a Nokian terméke büszkélkedhetett a teszten a legjobb, illetve legalacsonyabb gördülési ellenállással is a tesztelt gumiabroncsok közül, miközben úttartása nedves és száraz felületeken egyaránt kiemelkedőnek bizonyult, méghozzá fékezési tulajdonságaival egyetemben.

Az ADAC tesztjén is biztosított lett a dobogós hely A Nokian nem csak a SUV, hanem a kisautókra szánt nyári gumik kategóriában is kiemelkedő helyen végzett, ezáltal a 185/60 R14 méretkategóriában az ADAC, avagy a német autóklub is dobogós helyen hozta ki, méghozzá 16 nyári gumihoz viszonyítva. Noha a történteket kissé beárnyékolja, hogy a Nokian Line csak osztott második helyet tudott elérni, lévén ugyanolyan pontszámokat produkált, mint a Goodyear aktuális szezonra szánt terméke, ugyanakkor az elért teljesítmény így is kimagasló, arról nem is beszélve, hogy a tesztelők tartósságát, illetve tapadását is külön kiemelték.

Az ADAC egyébiránt összefoglalójában a Nokian Line kapcsán kiemelte, hogy száraz és nedves teljesítménye, valamint gördülési ellenállása nagyon jó, de kopásállósága is kimagasló lett, sőt mi több, az összes tesztelt nyári gumi közül a finnek terméke produkálta a legjobb eredményt ezen a téren, amit új armid-szálas megoldásának, illetve speciális korall-szilika keverékének köszönhet a termék.

0

Kosár tartalma
A kosara jelenleg üres!
Összesen: 0
Tovább vásárolok Tovább a fizetéshez