Gumi és felni webáruház

Hírek

Rimstock Wheels könnyűfém felni gyártó

Az gyártó széleskörű ügyfélkörrel rendelkezik, például autógyárak rendelésére készít OEM felniket, a másik véglet pedig az autóversenyek világa, ahol is Team Dynamics márkanév alatt tervez magasan kvalifikált könnyűfém kerekeket. Egy dolog minden eladott alufelniben közös, a Rimstock kiváló minőségű, valóban könnyű és optimalizált könnyűfém felniket gyárt.

A Goodyear újabb generációs téligumija

A Goodyear, a világ harmadik legnagyobb gumiabroncs gyártó vállalata a díjnyertes és kiugróan sikeres UltraGrip 8 Performance téli gumit váltotta le az újabb generációs UltraGrip Performance Gen 1 téli abroncsával. Ahogy egy ilyen nagynevű cég esetében egy modellváltásnál elvárható, az új nemzedéknek még jobb téli teljesítményekkel és tapadással kell rendelkeznie, mint a sikeres előd esetében megtapasztalhatták a járművezetők.

Vossen Wheels könnyűfém felni gyártó

Három év kutatás és fejlesztés után a Vossen büszkén jelentette ki, hogy ők is bekerültek azon kevés gyártók sorába, akik rendelkeznek azzal a tudással és technológiával, ami képessé teszik őket arra, hogy kovácsolt könnyűfém felniket gyárthassanak. A gyártó főhadiszállása jelenleg Miami-ban, Florida államban van, amint az ultramodern gyártósorok is itt találhatóak

A Yokohama W.drive V905 prémium téli gumi

A Yokohama W.drive V905 egy nagy teljesítményű prémium téli gumi, melyet az alsó közép kategóriás autóktól a nagyobb szedánokon keresztül a sportosabb SUV és crossover modellekig ajánl a gyártó. A V905 a nemzetközileg is elismert W.Drive gumiabroncs utódja, így elvárható, hogy az előd megbízható téli tapadását és magas szintű kezelhetőségét is túlteljesítse a leghidegebb évszak zord körülményei közepette.

A Wolfrace könnyűfém felni gyártó

A Wolfrace márka 1971-ben jött létre és az első könnyűfém felni sorozatot Slot Mag-ra keresztelték. Az Egyesült Királyságbeli Wolfrace Wheels volt az első olyan innovatív vállalat az európai piacon, mely polírozott könnyűfém felniket készített. A cég a 45 éves történelme alatt rokonértelművé vált a magas minőségi színvonallal, melyet megfizethető áron kínál az ügyfeleiknek, és a kivételes dizájn elemeivel, melyek spektruma a klasszikustól az egyedi verseny felnikig terjednek.

Hankook Winter i'cept RS2 (W452) téli gumi

A Hankook legújabb generációs téli gumija 2015-ben jelent meg a piacon és hamar kedveltté vált remek teljesítményeinek, alacsony gördülési ellenállásának köszönhetően, mellyel nagy üzemanyag takarékosság érhető el a téli forgalomban. Európa legnagyobb autós magazinja, a német AutoBild egyenesen a spórolás bajnokaként emlegette a téli gumi tesztje alapján a dél-koreai abroncsot.

A méltán híres KÖNIG Wheels és al-márkái

A könnyűfém felni ipar egyik legismertebb szereplője a német gyökerekkel rendelkező gyártó, mely 35 éves történelme alatt hatalmas fejlődésen ment keresztül, és ma már a négy al-márkán, az a Maxxim-on, a Bravado Performance-on, a Privat-on, és a Mamba Off-road-on kívül az észak-amerikai autógyártók számára is készít rendelésre OEM (Original Equipment Manufacturer), azaz eredeti felszereléseket, esetükben acél és könnyűfém felniket egyaránt.

A Nokian WR D4 téli gumi

A Nokian WR D4-es téli gumi az európai és skandináv autóvezetők körében népszerűvé vált WR D3-as utóda. A WR D4-est főképp a városi autók, a kombik és a kisautók számára fejlesztette ki a neves finnországi gumigyártó.

Két neves könnyűfém felni gyártó

A könnyűfém felnik nemcsak dekoratívabbá tehetik az autókat, sokan vallják, hogy egy új egyéniséget is kölcsönözhet egy adott szett különleges alu felni a kedvenc járművünknek. Nézzünk most két neves gyártót a könnyebb választás kedvéért.

BFGoodrich g-Force Winter 2 téli gumi

A francia gyáróriás Michelin vállalat kötelékébe tartozik a BFGoodrich, mely egyre jobb minőségű termékekkel rukkol elő, és hozzá kell tennünk azt is, hogy magyarországi szemmel is egészen hozzáférhető árakon. A g-Force Winter 2 a hasonló nevű téli gumi második generációját képviseli, ami azt is jelenti, hogy ez egy lényegesen jobb téli abroncs, melynek több jellemzője is jelentősen javult.

A Dunlop gumigyártó téli gumija a népszerű városi terepjárók számára

A Dunlop gumigyár 2017-es nagy sikerévé vált a Dunlop Winter Sport 5 SUV téli gumi típus, melyet kifejezetten az egyre inkább közkedvelt városi terepjárók számára lett kifejlesztve. Az abroncs első helyet ért el a SuperCars, az AutoBild és a német autóklub, az ADAC idei téli gumi tesztjein. Az Auto Motor und Sport és az Auto Zeitung 'nagyon ajánlott' minősítéssel ajándékozta meg.

Kiváló minőséget gyártó alufelni készítők

Ebben a cikkben három kiváló és megbízható termékeket gyártó könnyűfém felni tervező és készítő céggel ismerkedhetünk meg. Amennyiben megbízható forrásból ezen gyártók felnijeit vásároljuk meg, biztosak lehetünk benne, hogy nemcsak esztétikus, hanem biztonságos terméket is használhatunk teljes megelégedéssel.

Óvakodjon a hamis könnyűfém felnitől

Évről évre egyre növekszik világszerte, így hazánkban is az eladott alu, illetve könnyűfém felnik száma. Sajnálatos azonban, hogy ezzel párhuzamosan jelennek meg a fekete piacon az eredetire külsőre megtévesztésig hasonlító alufelnik is. A kilencvenes évek közepétől a felderített hamis felnik száma 2010-re megtízszereződött, ezért is érdemes felhívni a figyelmét az autósoknak, hogy csak megbízható forrásból, és csak minőségi felnit vásároljanak.

Megbízható és minőségi könnyűfém felni gyártók

Amennyiben először gondolkodunk el azon, hogy könnyűfém-, illetve alu felnivel szépítsünk autónk megjelenésén, akkor mindenekelőtt talán meglephet az a nagy választék, amivel például az interneten találkozhatunk. Jó lehet ilyen esetben egy kis ismertető, mely segít eligazodni a különböző márkák világában. És lehetőleg segít elkerülni a veszélyes hamisítványokat.

A Continental WinterContact TS 860 téli gumi

A WinterContact TS 860-al a vezető német gumiipari óriás, a Continental egy új téli specialistát készített a kompakt és a középkategóriás autók számára. A gumiabroncs a nagy hírnevet szerzett TS 850-es előd leghasznosabb biztonsági alapjaira épül, és az új fejlesztések teszik még kitűnőbbé.

Neves és megbízható könnyűfém felni gyártók

Az alábbiakban néhány nevesebb és teljesen megbízható könnyűfém felni gyártóról közlünk alapvető információkat. Fontos, hogy mielőtt alu felniket vásárolnánk autónkra, teljes mértékben el tudjuk kerülni a hamis felniket, ennek viszont legjobb módja ha megbízható és minden követelményt kielégítő gyártóktól és forgalmazóktól vásárolunk csak.

A Michelin kampánya a DOT-számról és a gumik valós öregedéséről

A Michelin a világ egyik legnevesebb és legnagyobb gumigyártó vállalata kampányt hirdetett a DOT-szám és a gumiabroncsok valós öregedésének helyes értelmezéséről. A DOT-szám a gumiabroncsok oldalfalán található, és annak gyártási idejét jelöli. A Michelin meggyőződése, hogy a DOT-szám önmagában nem képes kifejezni pontosan, hogy a gumiabroncsok mennyire vannak elöregedve.

Válogatott városi terepjáró (SUV) téli gumik a 215/65 R16-os méretben

A városi terepjárók szegmense hazánkban is rohamosan növekszik évek óta, itt az ideje, hogy ezen modellek leginkább használt téli gumi méretében, a 215/65 R16-os méretben szemezgessünk az idei szezon válogatott abroncsai közül.

Minőségi könnyűfém gyártók

Ha könnyűfém felni vásárlásán gondolkodunk, célszerű az felni árán és a szemrevaló külsőn kívül figyelembe venni, hogy mely márka, mely gyártó készítette, mert a 'brand' már önmagában is megbízhatóságot, minőséget és hosszú élettartamot garantálhat. Itt most megemlítünk pár neves márkát segítségképpen.

Az AutoBild újszerű négyévszakos gumi tesztje a 185/65 R15 méretben

Az AutoBild az Ebay Motors-al együttműködve egy nagy valószínűséggel sok autóst érdeklő, ebben a formában még sohasem végrehajtott négyévszakos gumitesztet bonyolított le, melyben három különböző profilmélységű gumiabroncs szettet vizsgáltak minden márkából, egy szett új, 8 mm-es profilmélységűt, egy 4 mm-re kopott használt, és egy 2 mm-ig kopott használt szettet.

Alu felni vásárlás - de mégis hogyan?

Nagy valószínűséggel kevés autó tulajdonos mondhatja el magáról azt, hogy még sosem fordult meg a fejében, hogy gépjárművére mutatós könnyűfém felniket vásároljon. És nem kicsi azok száma sem, akik gondolataikat aztán tettekre váltották. Ezen cikk célja, hogy azoknak szolgáljon útmutatásul, akik még a vásárlás előtt vannak, és tisztázni szeretnének magukban előtte néhány fontos dolgot.

A Goodyear Vector 4Seasons Gen-2 négyévszakos gumiabroncs

A Goodyear gyártó Vector 4Seasons Gen-2 négyévszakos gumija egyre több teszten támasztja alá rátermettségét, a német független bevizsgálócég, a TÜV négyévszakos abroncs tesztjén több más prémium minőségű termék közül a Vector volt a győztes mind a havas, mind a nedves téli utakon mért féktávolságot tekintve.

Alu felni vagy acél felni? Melyik a könnyebb?

A lemez (acél) felnik és a könnyűfém (alu) felnik kapcsán mind a mai napig elég sok félreértés kering autóskörökben. Amikor az autósok a keréktárcsák cseréjét veszik számításba, a legtöbb esetben a külszín, az esztétika, a megjelenés szempontja felől közelítik meg a kérdést, pedig a felni alapvetően fontos kulcsponti funkciót tölt be a járműben, és bármilyen változtatás vele kapcsolatban jelentős negatív változást is hozhat az autó kezelhetősége szempontjából.

Az Auto Bild 2017-es téli gumi tesztjén a Dunlop újra dobogós helyezést ért el

Az Auto Bild 2017-es téli gumi tesztje során 50 különböző márkájú 225/50 R17-es méretű téli gumiabroncsot helyeztek téli próbatételek alá. A tesztek első mozzanata folyamán mind az ötven alanyt nedves úton való fékezési próbának vetették alá, majd a legrosszabbul teljesítő 20 téli gumit azonnal kizárták a további vizsgálatokból.

Rosszabbul tapadnak az eco nyári gumik

Az utóbbi években és évtizedekben az ipar minden területén kiemelkedő fontosságúvá vált a környezettudatosság előtérbe helyezése, ebből kifolyólag pedig a gumiipar is nagy figyelmet szentel annak, hogy egyre több olyan eljárást alkalmazzon, és olyan abroncsokat engedjen piacra, amelyek megfelelnek a szigorodó elvárásoknak. Noha mindez jogos felvetés a nagyvilág részéről, összességében azonban kijelenthető, hogy az eco nyári gumik eddig nem igazán váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Noha teljesítményük növekvő, illetve a környezetvédelem tekintetében is kimagasló eredményekről beszélhetünk esetükben, összességében még mindig messze elmaradnak a hagyományos módszerekkel készített gumiabroncsoktól.

Téli gumi nyáron micsoda badarság

Sokan úgy gondolhatják, hogy ha már van megfelelő téli gumijuk, akkor nem vesznek nyári gumit, hanem a téli szettel autózzák végig az évet. Hiszen a tél sokkal veszélyesebb a jeges és havas utakkal, akkor ugyan mi történhetne nyáron?

Rengeteg elismerést zsebeltek be idén a Nokian nyári gumik

Hihetetlen energiával és rengeteg újdonsággal nyitotta meg a 2015-ös esztendő a Nokian, akik több termékükkel is nagyot alkottak a nyári gumik piacán, így nem véletlen, hogy a finn gyártó egymás után zsebeli be az elismeréseket.

Téligumi méret választás

Amennyiben téli gumiabroncsot vásárol, vagy ki akarja cserélni elkopott, rosszul tapadó abroncsait, a legjobb és legegyszerűbb megoldás, ha az eredeti abroncsokkal megegyező méretű téligumikat vásárol.

Új téligumi minták

Ahogy minden évben, a prémium gumiabroncs gyártók 2014-ben is piacra dobtak egy-egy új, kiváló minőségű, még jobb teljesítményeket nyújtó téli abroncs modellt.

2014 téligumi újdonságok

A 2014-es év is több téligumi újdonságot hozott az autósok számára, az új modelleket megismerhettük a tesztekből, a gumiabroncsok világával foglalkozó honlapokról, és már hírekből is...

Michelin téligumikról

125 év a gumiabroncs fejlesztés és gyártás terén, ezt kevés mai gyártó tudja ma magáról elmondani...

Új Barum Polaris 3, miért is?

Itt az újabb téligumi szezon, így most egy remek választást ajánlunk a téli autózás biztonságára odafigyelő autósok számára, ez pedig a Barum Poarlis 3 téli gumiabroncs...

10 tipp a gumiabroncsok ápolásához

Sokan nem tartják szem előtt eléggé, hogy a gumiabroncsok biztosítják az úttesttel az egyetlen kapcsolatot, így a biztonságos közlekedéshez elengedhetetlenül fontos a megfelelő minőségük, karbantartásuk.

Téli vezetési tanácsok a Michelin-től

Jelen cikkünk arra hívja fel a figyelmet, hogy amennyiben téli szünidőnket valamelyik európai országban készülünk eltölteni például valamely hegységen szeretnénk síelni akkor a környező országok milyen szabályozását kell ismernünk a téli gumiabroncsok, illetve a hólánc tekintetében.

Téli gumi vagy négyévszakos örök dilemma

Sok autós gondolkodik el a téli szezon előtt, ha új szett gumiabroncsot kell vásárolnia, hogy téli gumi helyett nem lenne-e jobb ha négyévszakos gumiabroncsokat választana...

Snowtrac 5, a legújabb kiváló minőségű téligumi a Vredestein-től

A Vredestein gumiabroncs gyártó már évtizedek óta híres jó minőségű téli-, és négyévszakos gumiabroncsairól.

Mire jók a téli gumi tesztek?

Arra a kérdésre, hogy miért érdemes téli gumiabroncs vásárlása előtt téli gumi teszteket olvasgatni, meglehetősen egyszerű a válasz.

Vezetés rossz időben

Csupa móka és kacagás lenne az élet, ha mindig csak jó időben vezethetnénk. A valóságban azonban bármikor ránk szakadhat az ég, télen eleredhet a hő...

Mivel növelhető az autós közlekedésbiztonság?

Az autós biztonság az esetek többségében olyan apróságokon áll vagy bukik, hogy gyakran mi is megdöbbennénk azon, hogy néhány balesetet milyen könnyedén el lehetett volna kerülni.

Hogyan válasszuk ki a megfelelő gumiabroncsot?

Ahhoz, hogy a széles választékból ki tudjuk választani a számunkra és autónk számára leginkább megfelelő gumiabroncsot, csak pár szempontot kell alaposan megfontolnunk.

Az ABS előnyei és hátrányai

Az ABS (Anti-lock Braking System) 2007 óta kötelező felszereltség az unióban, azaz csak olyan autót lehet forgalomba hozni, amelybe be van szerelve.

Általános tanácsok a biztonságos vezetéshez

A biztonságos vezetés mindenki számára az egyik legalapvetőbb kritérium abban az esetben, ha autóban ül, vagy valamilyen más járművel, de részt vesz a forgalomban.

A Michelin leküzdi a gumiabroncsok gördülési ellenállását

A gumiabroncsok gördülési ellenállásának okozója a futófelület folyamatos deformációja, amint a kerekek haladás közben az úttal érintkezve állandó alakváltozásnak vannak kitéve. Eközben hő termelődik a gumiabroncsban és mint ismerjük a hőveszteség egyenlő az energiaveszteséggel.

A futómű beállítás alapvetően fontos

A futóművek rendkívül fontos alkotórészei a gépjárműveknek, elég ha arra gondolunk, hogy ezek nélkül az autót mozdítani sem tudnánk. Az autók futóműveit több feladat egyidejű ellátására tervezik, egyrészt a gépjármű súlyát hordozzák, másrészt a biztonságos vezethetőséget és irányíthatóságot is meg kell oldaniuk.

Tisztítsuk ki a klímát!

Néhány évvel ezelőtt még a legtöbb autóban klímának hírét sem hallották, hisz a legtöbb esetben egyszerűen letekerték az ablakot. A mai autükban már természetes dolog, hogy klímával hűthetünk a nyári forróságban.

Szükséges a pótkerék, de nincs

Kellemetlen az úton azzal szembesülni, hogy az autónkban nincs pótkerék. Sok esetben a gyártók helyet és súlyt próbálnak azzal spórolni, hogy nem tesznek pótkereket az új autókba. Ezzel sokat nem takarítanak meg, hisz a legtöbb kerék 10kg, és a hozzá tartozó szerszámok sem nyomnak sokat.

Hogyan használjuk a klímát?

Míg a régebbi autókban nem volt klíma, sok sofőr tudta, hogyan lehet viszonylag rövid idő alatt az autó hőmérsékletét csökkenteni. Azonban a mai modern autók szinte mindegyike klímával rendelkezik.

Takarékos vezetés

sok autótulajdonos rakja le az autót, ha a benzin ára fennebb kúszik, azonban erre nem mindig van szükség, hisz lehet úgy is vezetni, hogy az autónk ne falja a benzint. Van néhány olyan apró trükk, melyek segítségével benzint lehet spórolni.

A gumiabroncsok új generációja

Szinte mindenhol törvény szabályozza, hogy a gumiabroncsok bordamélysége minimálisan mekkora kell legyen. Erre azért van szükség, mert talán ezzel lehet a legjobban biztosítani, hogy biztonságos legyen a közlekedés.

Műszaki vizsga 2014

2014-ben is rengetek autót kell kötelező műszaki vizsgára vinni. Több helyen is elterjedt, hogy drágulni fog a dyj és hogy a négy évnél idősebb autóknak ezentúl csak egy évre adják az engedélyt.

Motorolaj kisokos

Az autósok között szinte napi téma, hogy milyen olajat kell használni az autóba. Sokan amellett kardoskodnak, hogy csak a drága a jó, míg mások véleménye szerint az olcsó is megteszi.

Problémát okozhat a koszos klíma

A tavasz beköszöntével, amikor egyre melegszik fel az idő, szükség lehet a klíma elindítására. Ilyenkor gyakran már annyira melegek vannak, hogy a hűtést muszáj bekapcsolni.

Mit tehetünk kátyúkár esetén?

Hazánk közútjain a téli időszakban rendkívüli módon megszaporodnak a kátyúk, nem kis bosszúságot okozva az autósoknak.

Kátyúkár biztosítás

Talán nem kell senkinek sokat regélni a hazánk útjait jellemző meglehetősen roszz minőségről, főleg a téli és tavaszi szezonban egyre csak szaporodó kátyúk közötti kellemetlen szlalomozásról.

Az autó tavaszi felkészítése

Minden egyes szezonra megéri felkészíteni az autónkat, ez alól nem maradhat ki a tavaszi karbantartás sem.

Az autó karbantartása tavasszal

Miután a telet végigszenvedte autónk, itt az ideje tavasszal a gépjármű teljes nagytakarításának és az esetleges hibák felmérésének és orvoslásának.

A téli gumi minek is kell az autóra?

A világ legelső téli gumiabroncsát a finnországi Nokian vállalat gyártotta le 1934-ben, majd az ötvenes, hatvanas években a többi gumigyár is kifejlesztette saját téli gumiját és forgalmazni kezdte.

Téli autózási szabályok a szomszédos országokban

Aki a téli hónapokban valamelyik környező országba utazik autójával, jó ha tudja, hogy ott a téli gumik és hóláncok tekintetében milyen szabályozás van érvényben, mivel a büntetés sok esetben 35 eurótól akár 5 ezer euróig is terjedhet.

Alufelnivel télen?

Az autójukat kedvelő tulajdonosok tuningolási céllal a legtöbb esetben felszerelik alumínium, vagy más néven könnyűfém felnivel, hogy gépkocsijuk esztétikai értékét javítsák.

Hogyan vezessünk esőben?

A nedves vagy vizes utakon való közlekedés nagyobb óvatosságot és bizonyos esetekben más vezetéstechnikát kíván meg, mint azt egyébként megszoktuk.

Fontos tárgyak téli autózáshoz

A gondosabb autósok a tél közeledtével egyrészt műszakilag készítik fel a gépkocsijukat a téli körülményekre, másrészt bepakolják azokat a nélkülözhetetlen tárgyakat, eszközöket, melyek szükségesek lehetnek a leghidegebb évszak túléléséhez.

Téli karbantartási szabályok

Az autónk időben végrehajtott téli felkészítésével rengeteg nemkívánatos kellemetlenségtől óvhatjuk meg magunkat. Soha ne várjuk meg az első hó le estét a téli gumi felrakásával és a gépkocsi téli karbantartásával, az is előfordulhat, hogy már késő lesz.

Téligumi toplista

Ha valaki a 2013-as év legjobb téli gumijaira kíváncsi, több tesztelő cég eredményeit is áttekintheti, de talán a legegyszerűbb, ha a minden gumigyártó és szakember által legelismertebb tesztelő, a német autóklub, az ADAC teszteredményeit tekinti csak át.

Continental téli gumikról

A 140 éves múltra visszatekintő híres német gumigyártó, a Continental folyamatos fejlesztéseinek eredménye a teszteken is tisztán észrevehető, a cég téli gumijai min több független tesztet nyernek meg kiváló minőségüknek hála.

Hankook téligumiról

Ma már a legtöbb autós tisztában van vele, valamilyen szinten, hogy a téli gumik nagyobb biztonságot és jobb vezethetőséget jelentenek téli körülmények közepette, mint a nyári vagy négyévszakos gumiabroncsok.

4 évszakos vs. téligumi

Sok autós gondolkodik el azon, hogy melyik megoldás lenne a jobb a téli időszakban, ha nyári abroncsait jó minőségű téli gumikra cserélni, vagy inkább válasszon mindkét szezonra 4 évszakos gumit?

Téligumi toplista

Európában a szakemberek és az autós újságírók is a leghitelesebb és legelfogadottabb gumitesztelőnek a német autóklubot (ADAC) tartják, legyen szó akár nyári, akár téli gumikról.

A hólánc fontossága

A téli időszakban sokkal kevesebb autós indul útnak, mint az év bármely más szakában, ettől függetlenül érdemes alaposan felkészülni a téli körülményekre, mert a balesetveszély mégis jóval nagyobb.

Az ADAC téli gumi tesztjei középkategóriás autókhoz

A német autóklub (ADAC) ebben az évben a kis- és középkategóriás autókhoz készített téli gumikat vizsgálta behatóan.

Az ADAC 2013-as 185 65 R15 méretű téli gumi tesztjei

Az ADAC (a neves német autóklub) idén is megjelentette részletes téli gumi tesztjeit.

Eljött a téli gumi szezonja

Ma már remélhetőleg kevés autós van az országban, aki ne tudná, hogyha a napo középhőmérséklet 7 Celsius fok alá csökken akkor itt az ideje a téli gumik felszerelésének.

Mikor váltsunk téli gumira?

Október és november hónapban megszaporodnak a téli gumi hirdetések és az azzal foglalkozó cikkek az interneten, bátorítva az autósokat a téli gumi mind előbbi felszerelésére.

A téli vezetés veszélyei elkerülhetőek

Mikor a tél hirtelen bekeményít, és hava jeges utakkal várja az autósokat, többszörösére nő a ráfutásos balesetek, az árokba csúszások száma.

Négyévszakos gumi megfelelő télen?

Az évek során az autóknak nemcsak a teljesítménye, hanem a súlya is jelentősen megnőtt, így a gumiabroncs gyártóknak is lépniük kellett, hogy ezeknek a megnövekedett feltételeknek egyre jobban megfeleljenek.

2013-as téli gumi teszt

Megérkezett a 2013-as téli ADAC teszt eredménye

Hogyan vezessünk vizes úton

Mikor véget ér a nyár és beköszönt az ősz az esős szeptemberrel, jó, ha a gépjárművezetők is tudatosítják, hogy a megváltozott útviszonyok között más vezetési technikákat szükséges alkalmazniuk.

2013-as nyári gumi teszt

A német autóklub (ADAC) szokásához híven idén is elkészítette alapos nyári gumi tesztjeit, így az érdeklődő autósok most is világos képet kaphatnaka különböző márkák és típusok minőségéről.

A Forma 1 gumiabroncsai

A Forma 1-es autók egyik legfontosabb alkotórésze a speciálisan erre a versenyzési formára kialakított versenygumik.

Nyári gumi, téli gumi vagy négyévszakos gumiabroncs?

Felmerül a kérdés, hogy melyik a jobb megoldás, a nyári gumi, a téli gumi cserélgetése az évszaknak megfelelően, vagy egy négyévszakos garnitúra minden időszakban?

Gumiabroncs és nyaralás

Mielőtt autónkkal elindulnánk nyaralni, nemcsak az autónk műszaki állapotát szükséges alaposan átvizsgálni.

A helyes autógumi választás előnyei

A tudatosabb vásárlók biztosan felteszik maguknak a kérdést, milyen szempontok alapján lehet kiválasztani a legmegfelelőbb autógumit.

Hazai nyárigumi vásárlási szokások

A magyar nyári gumi vásárlók 50%-a abszolút nem foglalkozik azzal, hogy milyen a gumiabroncs márkája.

Gumiabroncs hatása az üzemanyag fogyasztásra

Miközben az autónk az úton halad le kell küzdenie a gördülési ellenállást, ami a kerekek és az út kapcsolatából eredő súrlódási ellenállás.

A biztonságot nyújtó téli gumi

Sokan gondolják a mai napig, hogy a téli gumikat csak azért találták ki a gumigyártók, hogy még több terméket adjanak el és lényegében nincs semmi különbség aközött, hogy nyárival vagy téli gumival közlekednek a téli időszakban is.

A gumiabroncs DOT szám jelöléséről

Egyre több gumiabroncs vásárló érdeklődik a megvásárolni kívánt gumiabroncs DOT számáról, mondván: ha a gumi nem az aktuális évben került gyártásra akkor már nem is érdemes megvenni.

Mire lehet jó a vezetéstechnikai tréning?

Ahogy egész Európában, nálunk Magyarországon is egyre több lehetőség van a autóvezetők számára arra, hogy mind elméleti, mind pedig gyakorlati szinten javíthassák vezetési tudásukat.

Nyári gumi csere, mikor és hogyan?

Autóinkon a nyári gumi cseréjét alapvetősen két okból szokás végrehajtani, az egyik, amikor az évszakok változása indokolja ezt, vagyis téli gumiról nyári gumira váltunk, a másik eset, amikor gumink elkopik és új abroncsokat tetetünk fel.

Nyári gumi - téli gumi, mikor használjuk?

A nyári és téli gumiabroncsok közötti legfontosabb különbség az, hogy eltérő hőmérsékleti viszonyokra tervezik és alakítják ki ezeket.

A guminyomás ellenőrzésének fontossága

Több guminyomással kapcsolatos vizsgálat is készült az utóbbi években, és mindegyik elég lesújtó eredménnyel zárult.

A Pirelli hivatalos állásfoglalása - Silverstone

Több ok vezetett az abroncsok meghibásodásához.

Az EU-s gumiabroncs cimke információi

Az Európai Unió területén forgalmazott minden 2012 júniusa után készült gumiabroncsra kötelező oly módon címkézni, mint például a mosógépeket, vagy egyéb háztartási gépeket.

2012 gumiabroncs gyártói díja

Ez a második alkalom, hogy a Michelin nyerte a díjat, miután 2010-ben szintén ez a megtiszteltetés érte.

0

Kosár tartalma
A kosara jelenleg üres!
Összesen: 0
Tovább vásárolok Tovább a fizetéshez